V42 – Budaörs

balatoni-nyaralo-a-nyugalom-oleleseben-fonyod

 

A tömeg alkotása három alapmozdulatból áll. Az első a telek beépíthető szélességében való „kifeszülés”, hogy a Megrendelő által kedvelt déli tájolás minél nagyobb arányban érvényesülhessen. A második – a saroktelek adottságaiból fakadóan – az épülethez közelebbi utca felé való zárás, az L” alakú tömegrész kialakulása, mely így a telektömb belseje felé nagyméretű intim teraszt tud befoglalni. És végül a harmadik a hátsó traktus. A már említett részeken értelemszerűen a nappali-konyha-étkező blokk foglal helyet, kiegészülve fitnesz szobával, dolgozóval és a hozzájuk tartozó mosdóval. Azonban a kétállásos garázsnak, a hozzá tartozó gépészetnek és tárolónak is szükség volt helyre, melyet nem a fő tömegrészben, hanem amögött, a hátsó kert felé helyeztünk el, részben kihasználva az emelkedő terepet és ennek kapcsán a terepszint alatti beépítést. Ezt az elemet nem a fő tömeg valamelyik széléhez illesztettük, hanem a középső szakaszához, így a funkcionális kapcsolatok is észszerűek – kevesebb közlekedőterület – és az épület tömege sem érződik túlzónak. Ezzel a döntéssel emberközelibb arányok alakultak ki, nem képződött feleslegesen hosszú, törés nélküli szakasz. A formavilág így teremt egyensúlyt a luxus és a funkcionalitás között.

A nyílászárók kiosztásánál szempont volt a kívánt tájolás felé eső homlokzatokon az üvegfelületek számottevő alkalmazása. Ez két – földszint és emelet feletti – lemez kialakulását idézte elő, melyek alatt végig üvegezettek a homlokzatok. A tiszta és elegáns képet kihívás volt az oldalsó homlokzatokon is folytatni. Az épület földszintjét sötétebb fém fegyverzetű kompozitlemez burkolattal láttuk el, így az emelet lebegő érzést kaphatott. Ez a felső tömeg „kapta meg” mindkét lemez folytatását. Közéjük fa burkolat feszül be, a hátsó oldalakon a lemezek anyagával hasonló lezárásokkal, így a két meghatározó sík nem csak a főhomlokzaton tudott érvényesülni és az épület irányultsága is egyértelmű maradt.

 

Megrendelő: magánszemély

Belsőépítészet: Szabó Z Milán

Állapot: kiviteli terv

Év: 2024