MHáz – Budapest
Az eredetileg 1960-ban épült családi ház egy erősen lejtős telken, Mátyáshegy szomszédságában található. A részben alápincézett, földszintes, sátortetős kialakítású házhoz a későbbiekben támfalgarázst is építettek. Harmadik ütemben, a 90-es évek végén a tulajdonos a tetőteret is beépítette. A manzárdtető panoráma felőli oldalára teraszt, illetve tetősíkből kiálló nyílászárókat is elhelyeztek. A fent említett beavatkozások, hozzáépítések miatt a 10×10-es kockaház eredeti koncepciója és tömegarányai így végleg eltűntek. Az új tulajdonos szerencsére meglátta a lehetőséget a csodálatos panorámával, kiváló lokációval és eredetileg jó arányokkal bíró ingatlanban. Továbbá az épület szerkezeti rendszere jól alkalmazkodott a megálmodott funkcionális igényekhez. A háromállásos támfalgarázsból az alápincézett épületrészbe jutunk, ahol a kiszolgáló helyiségek mellett egy fitness szoba is található. A földszint szinte teljes egészét a hatalmas, panorámára hangolt nappali foglalja el. Mivel a beépítési mutató még bővítésre is lehetőséget adott, így a konyha folytatásaként egy acél tartószerkezetű télikertet nyújtottunk ki a sűrű növényzetű, erdős hátsókert felé. A védett tömegek által ölelt térben kialakult, télikertből nyíló lounge a meghitt pihenés vagy épp baráti sütögetések helyszíne lehet. Az emeletet – melyeben a városra és a hegyre csodás kilátással rendelkező háló-blokkok kaptak helyet – újraterveztük. A meglévő szerkezet bontása után egy acél keretrendszerű metszett testet „raktunk” a földszinti falszerkezetekre. Ez a tömeg a bal oldali szomszédhoz igazodik, egyszerű szerkesztésű, utcára merőleges gerinccel. Burkolati váltással az épület többi részétől elkülönítettük, jelezve a friss beavatkozást, térdfalait, tetejét világosszürke színű korcolt fémlemezzel burkoltuk. Így az emeleti rész nagyvonalú, karakteres formája lebegő hatást kölcsönöz az épületnek. Az alsó szint téglaborítást kapott, a benyomott teraszok pedig függőleges faburkolatot. A belső terek természetes megvilágításúak, a hatalmas méretű nyílászárók teljesen elmossák a kint és a bent határát.
Megrendelő: magánszemély
Állapot: kiviteli terv
Év: 2022